Utóvéd A DIMENZIÓVÁLTÁS KOCKÁZATA       1. Herbert Quain különös könyvének, az Utóvédnek kiadása - vagy tökéletes fordítása - szinte lehetetlen. Nem csak a mű egyik közegből a másikba ültetését feltételezi. Másvalamit is. A szerző egyik novellájának (Az Aleph) fura hőse egy síkba (két dimenzióba) helyezett hurokkal példálózik, melyet megérintése nélkül is kioldhatunk, ha egy harmadik dimenzió bevezetésével a síkot elforgatjuk. Az Utóvéddel a fordítónak a fordított eljárással kell megbirkóznia. A fordítás itt kettős művelet. A könyvet "vissza kell fordítani" síkba; a szöveget át kell fordítani egyik (angol) nyelvből a másikba.       Az Utóvéd jegyzetek, tervek, utalások tömkelege.       Szerzője kamaszkorától haláláig különösebb műgond nélkül írta. Hiszen az életét, terveit, alapvető élményeit rögzítette. E furcsa - sokszor érthetetlen - jegyzethalmaz szerkezete azonban állandóan foglalkoztatta.       A könyv szövegei között olvasható egy utalás (mely Borges Bábeli könyvtárának jegyzetei között is előfordul): "Leticia Alvarez de Toledo megfigyelte, hogy a hatalmas könyvtár felesleges; tulajdonképpen elegendő volna egyetlen kötet szokványos formátumban, kilenc- vagy tízpontos betűből szedve, mely kötet végtelen számú, végtelen finom lapokból állna. (Cavalieri a tizenhetedik század kezdetén azt mondta, hogy minden szilárd test végtelen számú egymásra helyezett sík.) E selymesen finom ?zsebkalauz? kezelése nem lenne kényelmes; minden látható lap ugyanolyan lapokká válna szét; a megfoghatatlan középső lapnak nem lenne hátsó oldala..." Herbert Quain kommentárja: csak a Möbius-szalagnak van egyetlen oldala. Ha a középső lap Möbius-lap lehetne... A feljegyzés itt megszakad, a szerző nyilván belátta, hogy az ötlet túlságosan fantasztikus. Mégis többször visszatért rá, fantasztikusnál fantasztikusabb megoldások gondolatával játszadozott.       A végtelen könyv rögeszméje nem hagyta nyugodni.       Ezekről a bonyolult eszmefuttatásokról, logikai és nyelvi bukfencekről az Utóvéd összeállítása, különböző nyelvű, egyes részleteinek fordítása közben - belátom: némiképp önkényesen - lemondtam; nem kerültek be ennek a változatnak a szövegébe. Csak a szerző egyetlen - hosszabb - bejegyzésének rövid összefoglalására vállalkozhattam. Az egyetlennek és végtelennek képzelt könyv középső lapját is kétoldalúvá tehetjük, ha a síkokat - a könyvlapokat - átütjük, feltűzzük egy vonalra. Ez a vonal kör lenne. A kör vonalán fordulnának el a könyv lapjai.       Herbert Quain tehát hallgatólagosan elismeri az eddig elképzelt végtelen könyvek megvalósíthatatlanságát. És ő mégis végtelen könyvet írt!       A kör ugyanis végtelen vonal.       Befejezett - és végtelen.       Irodalmi szempontból egy körre feltűzött és e körön forgatható lapok olyan könyvet alkotnak, melyről Herbert Quain nyugodtan állíthatta, hogy befejezett végtelenség.       2. Az állandóan kísérletező, játszadozó kedvű szerző azt az örömöt is megszerezte magának, hogy a szerkezeti elv örökös figyelembevételével írta végig végtelen művét. Szertartásosan: kapcsos füzetbe írta az Utóvédet. Füzet - talán nem megfelelő kifejezés. A lapok különfélék. Egyetlen kapocs, egy szétnyitható acélgyűrű fogta össze őket. Az anyag gyűltével mind nagyobb gyűrűvel cserélhette fel a régit. Olykor sebtében papírra vetett feljegyzéseit bárhova beiktathatta, hiszen a mozgatható acélkapcsot a lapsorozat bármelyik pontját szétnyithatta. Játékos kedvében odáig ment, hogy oldalirányba is terjeszkedett: egyes lapokhoz újabbakat ragasztott. Így a karikán körbeforgó feljegyzések papírhossza szeszélyesen váltakozó. Ennek következményeként az acélkör átmérőjénél kisebb lapok oldalt is foroghattak (nemcsak a kör vonalán haladhattak előre vagy hátra). Tehát egyik-másik lap a körkörös forgatás, olvasás közben oldalt kifordítva részben vagy egészben kieshetett, s így másképpen következtek egymás után a szövegek.       Az Utóvéd bármeddig gazdagítható és szűkíthető lett; tetszőlegesen megválasztható a kezdete; címoldal nincs; több és többirányú olvasata lehetséges. Ez utóbbi jellegzetessége szorosan összefügg - nyelvi - fordíthatóságával. A maga különös gondolkodásmódjához következetesen, Herbert Quain olykor az olvasást is elvontan, konkrét nyelvtől függetlenítve gondolta el. Egyes nyelveken az írott szövegeket balról jobbra, másokon jobbról balra, megint másokon felülről lefelé olvassák. Herbert Quain az olvasás nemcsak konkrétan fellelhető, de minden elképzelhető irányával számolt - és az Utóvédet bármilyen olvasásirányban, bármilyen absztrakt olvasatban létezhetőnek képzelte. Az olvasó belép ebbe a szigorúan és mégis lazán szerkesztett világba, bármerre mozoghat benne, mint egy totális labirintusban - ha van ilyen. Amint látható: van!       3. A fentiekből következően a közreadás csak kihagyásos, szelektív, szűkített - kifordított - lehet.       A mű - részeinek kiválasztása -, "klasszikus könyv" formátumra való "alkalmazása" (a műveletre talán az "összeállítás" szó a megfelelő) dimenziószűkítést jelent. Ezt a kockázatot valakinek vállalnia kell...       Az Utóvéd többértelműen körbeírt regény vagy történet (jobb fogalmak híján használom ezt a két kifejezést).       A kört valahol meg kell szakítani, hogy elkezdődhessék a szöveg, hogy könyv lehessen belőle. Nem kis kockázatot vállalva választottam egy kezdőpontot.       A nehézkes vagy túlságosan rejtett utalású lapokról le kellett mondanom. (Talán egyszer, egy teljesebb kiadásban...) Herbert Quain sokat idéz, az idézeteket kénye-kedve és kiszámíthatatlan logikája szerint értelmezi, megváltoztatja, céljaihoz töri-idomítja jelentésüket. Néhány oldalon át Gottlob Frege egyik logikai traktátusát elemzi, különös tekintettel a tartalomazonosság fogalmára. A helyenként amúgy sem olvasmányos műből kihagytam ezt az esszét is, mely körön mozgó pontok mértani ábrájával bizonyítja, hogy két pont (A és B) meghatározása más - noha a két meghatározás tartalma egybeeső. Herbert Quain ezután az irodalmi ábrázolás ama lehetőségére utal, mely több szöveg tartalomazonosságának jegyében alkot: történeteket...       Íme, megint az "azonos történetváltozatok" Herbert Quain-i elvéhez jutottunk. És a gyakorlatához, mert hiszen az Utóvéd körén belül is többször és másképpen, de ugyanazt meséli a szerző. Mely elvét és gyakorlatát többi műveire is kiterjeszti; baráti körében több szerző műveinek tartalomazonosságáig fokozva a kísérletet... Mely csak első pillantásra tűnhet (tűnhet?) érdektelennek. Hiszen az információtartalom szempontjából lényeges különbség van például a "Madrid = Madrid" és a "Madrid = Spanyolország fővárosa" azonosságok között. A második ugyanis informatív. Herbert Quainék "azonosság" alapú történeteinek során mi mindent megtudhatunk "Madrid"-ról! Ez a kör az irodalmi kifejezés végletekig letisztított formáival kísérletezett...       Van az Utóvédben egy kisesszé a kétoldalú tükrökről, melyeknek egyik-egyik oldala csak félig tükör. A két oldal együttesen tesz ki egy teljes tükröt. Nos, Herbert Quain olykor ilyen, félig átlátszó, félig tükröző, mégis egészen átlátszó, mégis egészen tükröző tükröknek képzelte az Utóvéd lapjait.       Kisebb kötetre rúgó feljegyzést, számítást és ábrát kellett kihagynom a tükrözés fizikájáról. Úgyszintén kimaradt sok Clausewitz kommentár, Russell, Jeans - és (számomra legalábbis:) azonosíthatatlan szerzők gondolataihoz fűzött megjegyzés, okfejtés, vagy (a szerző megnevezése:) "történetminta", levélrészlet, félkész novella, esszé. Felsorolni sem tartom célszerűnek, mi minden. (Még egy képzelt közönséghez szóló képzelt előadás mindegyik részletét sem őrizhettem meg, bár ezek különösen izgattak; egy rejtőzködő ember, egy talányos elmealkat önmeghaladó, feltárulkozó készségének, kínlódásának - azt hiszem vonzó - jeleit láttam bennük.)       Ennyi hiány után nagy kérdés: a KÖNYV hű-e az eredeti MŰ-höz? Annyiban igenis hű, hogy az sokféle változatot megenged - persze a szerkezetazonosság szigorú megőrzése mellett.       Az "összeállítás" esetünkben fura "műveletének" lehet-e próbája?       Úgy gondolom, igen.       A munka - egy Utóvéd változat - befejeztével a körbeírt regényt megpróbáltam visszafelé olvasni, tehát fordított sorrendben haladtam. A történet azonos volt. Néhány évszámmal ellátott részlet bármilyen irányban támpontokat nyújt. Ha az általam választott (s az időrendet nagyvonalakban tisztelő) végétől "visszafelé" olvasom a regényt, az az érzésem, hogy egy piramis csúcsától haladok az alapjai felé. Ha "elölről" olvasom, akkor az alapoktól indulok a csúcs felé. Azt hiszem, így csonkán, olykor többszörösen szűkített dimenzióban is felismerhető Herbert Quain körkörös piramisa, az eredeti Utóvéd.       4. Herbert Quain szövegében olykor teljesen érthetetlen, egyetlen általam ismert nyelven sem azonosítható szavak, félmondatok hemzsegnek. (Ezek is kimaradtak.) Egyik lapon például csupán ennyi áll: Tristram Shandycap. Ezt a szókapcsolatot "érteni" vélem.       Tristram Shandy: Lawrence Sterne regényének hőse. Shandy "két évet töltött élete első két napjának leírásával, és elkeseredetten panaszolta, hogy ilyen ütem mellett az anyag gyorsabban fog felhalmozódni, mintsem ő megbirkózhatna vele, úgyhogy az évek teltével egyre csak távolabb és távolabb kerül történetének végétől."       Bertrand Russell (úgy tűnik, Herbert Quain körébe tartozott) megfogalmazásában idéztem a Tristram Shandy paradoxont.       handicap: sikertelenség, hátrány, esélyhiány.       Tristram Shandy kísérlete, hogy leírja életét: handicap.       De vajon Herbert Quain szójátéka ezt jelenti? A Tristram Shandy féle vállalkozás lehetetlenségét egy szójátékba sűrítve ismeri el az a szerző, aki nem látszott elismerni a lehetetlent?!       Bertrand Russell, a feltételezhető barát: "én azt állítom, hogy ha (Tristram) örökké él, és munkájába soha nem fárad bele, akkor - legyen bár egész élete éppoly eseménydús, mint a kezdete volt - életrajzának egyetlen részlete sem marad megíratlanul. Mert vegyük csak számba: a századik napot a századik évben fogja leírni, az ezrediket az ezredikben, és így tovább. Bármilyen napot választunk is, amelyikről azt hinnénk, hogy soha nem remélheti elérni a leírásban, a megfelelő évben ez a nap leírásra kerül. Így aztán nincs egyetlen nap sem, melynek leírása előbb vagy utóbb ne kerülne sor, ennélfogva az életrajz egyetlen része sem marad örökre megíratlanul. Ez a paradox, de tökéletesen igaz kijelentés azon a tényen alapul, hogy az idők összességében a napok száma nem nagyobb, mint az éveké."       Ez elemzés fényében tökéletesen érthető Herbert Quain szójátéka. A Tristram Shandycap nem a kísérlet esélytelenségének elismerése. Hanem az esélytelen kísérlet esélytelenségének kimondása. "Elbeszélés." Minden történet végigjárható. Az igaz - vélem hallani Herbert Quaint - , hogy nem élünk míg a világ és míg a történet. De egy-egy történetet felvállalhatunk, elbeszélhetünk, a szerzői kört folyamatosan szélesíthetjük. Ezzel újabb paradoxonnak nyitunk teret, de azért tökéletesen igaz Herbert Quain alkotói elve, hogy a végtelen, befejezetlen történetek befejezhetőek. Én is abban a hitben állítottam össze Herbert Quain szövegeiből, jegyzeteiből az Utóvéd egy változatát, hogy...       ...és hogy egyszer talán megismerjük Herbert Quain teljes életművét. (Sz.G)