A hazugság forradalma Feltételes valóság: a játék      A tagolódó világot a kisgyerek a játék feltételes valóságában ismétli-értékeli át; itt nem kell vereséget szenvednie.      A feltételesség új világa nagyon nagy találmány: a visszaszerzett közvetlenség öröme boldoggá teszi a gyereket, akinek valóságképe már differenciált. A valóság többé nem egynemű és állandóan vereséggel fenyegető - hiszen társul melléje a fikció. A játékban ugyanis már nyilvánvalóan jelentkezik a gyerek fikció-tudata. Érdekesek persze az átmenetek, a fikció és valóság keveredései.      A hároméves Eszter állandóan "utazik", "vonatozik", "jár-kel". Játékból. Beleéli magát, s közben elémbe áll nagy komolyan:      - Édesapám, elvihetem a babámat, hogy elhozzuk a tejet? (A város széléről, egy magángazdaságból.)      - Nem mész sehová. Hová mennél, s miért vinnéd?      Eszter keservesen zokogni kezd. Mit tehetnék:      - Na jó, vigyed.      - Gyere, Kati, menjünk, hozzuk el a tejet - mondja Eszter.      Csodálkozva látom, hogy teljesen megnyugodva megy a sarokba, s onnan "viszi" - a másik sarokba - "a tejet"...      Játék (fikció) és valóság határvonala gyorsan kirajzolódik. Néha jó, ha a felnőtt is látja, mert azt átlépve, "fikcióban jártában" hasznára válhat, ha tudja, hol kalandozik.      Eszter az anyukám - játékból - , én kicsike vagyok. Beleun a játékba, kér, mondjak mesét. Megtagadom. Elismeri e jogomat:      - Jaj, te még kicsike vagy, nem tudsz beszélni.      Úgy úszom meg a mesemondást; máskor másegyebet.      A kisgyerek határátlépései egyébként csodálatos egyszerűséggel zajlanak.      Sétálunk Eszterrel. Elővesz egy kerek fémpénzt, forgatja, mint kormányt, a kezével is tipikus mozgást végez:      - Betettem az ajtót!      - Ülj be az autóba - mondja - , ülj bennebb, mert kiesel a járdára.      Burrog, s megyünk. Befordulunk, kislánnyal találkozunk:      - Elütöttem a kislányt.      A lépcsőházban huszárvágással huppan vissza a valóságba: zsebre vágja az érmét.      - Elmúlt a kormány. Betettem a zsebembe...      Vége a játéknak.      A valósághoz viszonyítva a játék amolyan közvetítő, fantasztikus "próba-valóság". Tényleg elképesztő - de amellett rendkívül logikus is - , hogy a kisgyerek tudata milyen feltételezésekkel tapogatja le játékaiban a világot. Ez általában a "visszacsatolásoknál" derül ki.      Eszter azt mondja este a vetkőzésnél:      - Kutya vagyok, vau, vau.      Tudatos játék, a játék kedvéért; öncélú szórakozgatás. Mászkál, ugat, meg akarja nyalni a kezem, mint a kutyája. Miközben játszik, lefektetem, betakarom.      - Nem kell betakarni a kutyát, nem fázik, van neki bundája - "kutya mivoltában" így tiltakozik Eszter, azaz e cseles félig-visszacsatolással (játékból valóságba) minden esti vitánkat próbálja a maga érdeke és célja szerint lezárni: nem szeret ugyanis betakarózni.      Ezúttal engedek neki: kutyálkodjék a paplanon, ne alatta. Én olvasok, ő mereng "kutya-tapasztalatain". Hogy, hogy nem, gondolatmenetével a következő kérdésig jut el:      - Édesapám, igaz, hogy a háromlábú gyerek nem tud menni?      Nem értem rögtön, hogy mi forog az agyában, hát tapogatózom:      - Láttál te háromlábú gyereket? Van háromlábú gyerek?      - Igen! - vágja rá Eszter azonnal, olyan hangsúllyal, mint aki oda nem illő kérdést söpör félre gyorsan és elegánsan. - Nem tud menni, ha három lába van, igaz?      Ez utóbbi mondatából értem meg végre, miről is van szó. Röviddel azelőtt ugyanis - kutyaként - négy lábról három lábra állt, a negyedikkel (egyik kezével) almát fogott. S kacagta, hogy így nem tud járni... Tehát a háromlábú kutya, ami egyúttal háromlábú gyerek is, nem "menetképes". Ez összevetésből, a kétlábú gyerek és a négylábú kutya összekeveréséből a játék és a valóság határán így születik a kislány fejében egy nevenincs, fura, groteszk kentaur; aztán kihuny, eltűnik a háromlábú gyerek felvillanó képe...      De ettől kezdve, mind a játékban, mind a valóságban Eszter számára szilárdabban áll a maga két lábán a gyerek - és négy lábán a kutya.      A játék "mindent-lehet" dimenziójának logikája-képzelete megingatta egy fura asszociációszálon a két fogalmat-képzetet, hogy aztán mindkét fogalom a maga lényegében megszilárdulhasson.      A kisgyermek tudatában a "lehetséges valóságok" egyre szűkülő köre csodálatos fantáziával és következetességgel fogja be, indázza körül az egyetlen valóságot.