Szávai Géza 1950. december 4-én született a székelyföldi Küsmődön. Székelykeresztúron járt gimnáziumba, az egyetemet Kolozsváron végezte. Egyetemi tanulmányai után Csíkszentdomokosra nevezték ki, de Csíkdánfalván, majd Gyergyószentmiklóson tanított. Rövid ideig az Előre című napilapnál újságíróskodott, aztán a bukaresti A Hét című kulturális hetilap szerkesztőjeként dolgozott. 1980–1988 között Bukarestben élt. A csernobili atombaleset következményeként megbetegedett feleségét 1988-ban Budapestre vitte gyógykezeltetésre, később kislányával együtt maga is (illegálisan) a magyar fővárosban maradt. Azóta itt él a család. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején több budapesti lap munkatársa volt, míg 1993-ban megalapította a könyveket (és folyóiratokat) több nyelven kiadó Pont Kiadót, majd európai és tengerentúli pályatársaival elindította a Conflux (a conflict – konfliktus ellentéte!) elnevezésű nemzetközi programot.

Felesége Szávai Ilona, társa a kiadó megvalósításában, a Fordulópont című folyóirat alapító főszerkesztője. Lányuk: Szávai Eszter; három unokájuk van.

Szávai Géza prózát és esszét ír. Minden kötetéről bő ismertetés, részletek és kritikák olvashatók a honlapon. 

Díjai: Új Forrás-díj (1990), Déry Tibor-díj (2001), Fondation Genevoise pro Transylvania Bilingua, Svájc (2014). Arany János-díj (2019), Illyés Gyula-díj (2020), Művészeti Életpálya Elismerés (2020), A Romániai Írók Szövetségének Különdíja (2023), József Attila-díj (2024).

Életpályájáról így vall:

Világregények világa

Tizenhárom évesen nagyon csodálkoztam, hogy Balzacnak volt mersze (vagy száz összefüggő regényben) „megírni az emberiséget”. Azóta sem akadt regényíró, aki egész életében egy regényvilág felépítésén dolgozott volna. Pedig – gondoltam – lehet írni egyre-másra a regényeket, de ha azokat egyetlen elme hozza létre,  az olvasó amúgy is mindegyiket ez alá az elme alá rendeli, együvé társítja őket. (Életművé „olvassuk egybe” Dosztojevszkij regényeit is).

Akkor tehát én csakis több (sok) regényből lazán összeálló, folyamatosan kiterjedő regényegyüttest írok majd A világról. Ha sikerül – ehhez – eleget élnem. Aki majd beleolvas, azt olyan közérzettel teheti, mintha körbenézne egy/a világban. 

Így képzeltem tizenhárom éves koromban.

És aztán eposzszerűen hullámzó hosszmetszetet írtam Székely Jeruzsálem címmel, esszéregényt, amely átfogja az életemet és a közösség(em) félezer esztendejét. E hosszmetszetet keresztmetszet követte: a Múlt évezred Marienbadban című regény a polgári Nyugat-Európához visszailleszkedő Kelet-Európa posztkommunista korszakáról.

Közben tizenhárom éves koromtól vitatkozom Balzackal, aki emberi színjátékot ígért, és francia világot ábrázolt. Persze, hiszen ő francia! És persze francia-, német-, orosz-, spanyol- stb. országokból áll össze a világ(unk).

De például az eurázsiai kontinens közepén elterülő Transzilvánia országot nem lehetett csupán egyetlen nép nevével megnevezni, hiszen itt évezrede élnek együtt magyarok, németek, románok. Európát, a kontinenseket, a Földünket sem nép- vagy országnév nevezi meg. Lehet tehát nagyobb léptékű, természetszerűen tágas az emberi közérzet. Közérzetileg illeszkedhetünk a soknépű Földhöz, életünk – tehát történeteink! – tágabb kereteihez. A Székely Jeruzsálem regénycím kapcsán a „székelyről” és a Székelyföldről így teljes méltósággal mondhatom el, hogy ez egy magyar népcsoport neve és régiója Transzilvániában.

És vallhatom, hogy a soknépű Föld (gömb!) felületének bármelyik pontjáról nézve áttekinthető és elmesélhető a világ. Ezért (is) írhattam a regényeim fölé: világregények. (A rádióban is „világzene” szól!)

A Székely Jeruzsálem mellé újabb hosszmetszetregényt „építettem”, az Aletta bárkáját. A vallásháborúk idején Amszterdamból Japánba vetődött lány, majd kétgyermekes anya egy különös, kegyetlen történetben páraként illan el a Földről.

A Csodálatos országokba hoztalak című regényem a női létezés újabb végletes történetét követi – Amerikától Oroszországig. Természetes összefüggéseiben, teljes kiterjedésében látott világban történik minden…

Mint rész az egészre, a több száz oldalas Makámaszútra alcíme a többi regényemre is utal, jelzi „működésük elveit”: Kisregények és nagyregények az ideiglenes emberi  érintkezések zónájából. Itt is a nagyvilágon át és – időben  – másfél évszázad történelmében ingázik a cselekmény. Ilyen térben, ilyen háttér előtt pedig olykor súlyos nagyregényként tűnhet fel (ekként hat) akár a pároldalas történet is.

Kisregények és nagyregények tehát – hosszmetszetek és keresztmetszetek között sok kisebb-nagyobb regény. Valós dimenzióiban lüktető emberi világ.

Így képzelgek róla tizenhárom éves korom óta. Minden regényem önmagában megálló, külön „egyedi” mű. És mégis „illeszkednek” ezek a világregények: egymást erősítő, szerves regényvilággá. Így képzeltem el; és írtam, írtam a kis- és nagyregényeket. Reméltem, hogy hatvanöt éves koromig elkészülnek, majd összeállnak, felsejlik velük, bennük, és működni kezd, amit gyerekként elterveztem. Már elmúltam hatvanöt, és nem tudni hány leszek. Bizonyosan örülhetek, hogy legalább ennyi (hatvannyolc éves) lettem. Talán a publikálatlan, majdnem kész vagy félkész regényeimet is a „helyükre” illeszthetem, ha valamennyit még élek. De már így is, már most is felsejlik, és életre kaphat ez a „világregényvilág”. (2019)

A fotóalbum a szokásos „képes családregény”. A képaláírásokból is kibontakozik egy bővebb életrajz.