Fő tartalom átugrása

Szávai Géza fontosabb regényei nem a „humor jegyében” fogantak, de a szerzőt pályája kezdetétől kitartóan foglalkoztatja az emberi természet mélyén meghúzódó derű.

A humor előfordulása a természetben című tanulmányában Arisztotelész kifejtette, hogy ahol kacagáslelőhelyre bukkantak a világban, ott a nevetés kellékeként szükségképpen embert is találtak.

Mivel kacagás nincs ember nélkül, ebből a nagy görög tudós véleménye szerint az következik, hogy az emberiség fennmaradása szükségszerűnek látszik. Mert kár lenne, ha a humor kiveszne a Földről. A gyémánt az ember nélkül is tovább ragyog, vagy a mélyben rejtőzik és tökéletesedik, de a kacagáshoz ember szükségeltetik.”

2014
176 oldal
140×210 mm
keménytáblás
ISBN 978-963-9957-75-6

Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

A szerző szava

Fontosabb regényeim nem a „humor jegyében” fogantak, de pályám kezdetétől kitartóan foglalkoztat az emberi természet mélyén meghúzódó derű. A Víg esztendő egy erőteljesen körvonalazódó humorenciklopédia „tengelye” – és vígan forog körülötte minden, „miről tudni érdemes”. Ez a robusztus világérzékelés a teljességre tör.

Kiáltvány

Uram, adj vígesztendőt!

És tekintsed kérésünket imádságos petíciónak, amelyet sokan aláírtak. És folyamatosan csatlakoznak a népek, jobb népek is, akik például himnuszokat írnak, és benne víg esztendőt kérnek a népnek.

Bizony, Uram, egyetlen víg bizonyosságunk: az esztendő. Amit vígan köszönünk neked. Víg-petíciónk aláírói között akadt, aki „vidulj, gyászos elme, megújul a világ” ígéretével kecsegtetett, ami azóta sem stimmel. Mert a világ nem, ámde az esztendő rendszeresen, másodpercre pontosan megújul. Az esztendő-tudományok víg művészei, a calendariusok víg bizonyosságával javítunk régebbi petíciónkon: „száz víg vasárnap mellé / száz víg hétköznapot”. Calendáriusi vígelszámolásban, Uram, adj víg esztendőt, benne víg minden napot! Hozzád intézett vígpetíciónkat a vígelméjű François Rabelais mesternek dedikáljuk, aki vígérvényesen kimondá: „Kalendáriuma csak a trogloditának nincs. Értelmes földi lény kalendáriumot olvas, hogy megtudja a lényeget a világról.”

Adj, Uram, víg esztendőt, hogy François Rabelais vígrendelete szerint vigadhassunk a vígítéletig. És tovább. Mindörökké.

Könyvbemutató

Szávai Géza Víg esztendő című kötetének bemutatója és felolvasóest az Írók Boltjában 2015. január 13-án Tóth József színművész közreműködésével. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Bán Magda újságíró.

Visszhang

Szarka Károly

Az író sokféle műfajban alkotott már (korábbi interjúnkban beszélt könyveinkről), most kalendáriumot írt. Az Írók Boltjában tartott könyvbemutatón Tóth József színművész olvas fel részleteket a könyvből, a szerzővel pedig Bán Magda újságíró beszélget – utóbbinak nincs nehéz dolga, legalábbis a kérdéseket tekintve. Szávai Géza talán ezek nélkül is hosszasan sztorizgatna és csapongana történetei között.

Tartalom
  • A tartalmas könyvek végén tartalom van, a Vígesztendő tehát tartalmas könyv. Ezen túlmenően pedig javasoljuk a víg olvasónak, hogy az egész könyvet tekintse tartalomnak, azt böngéssze. Az alábbi tartalomjegyzékben ezért csak „válogatott” – eligazító – címjegyzéket adunk, hogy gyorsabban tájékozódhass, óh, Víg Olvasó, a tartalomnak tekintett tágas Vígesztendőben.

     

    Uram, adj víg esztendőt

    Az Óbudai Regényipari Egylet Kalendáriuma

    A kőbe vésett nagykönyv – Tutididész bárkái

    Az ember humora (A tutididészi szigetvilág)

    Amikor kitört a nagy nevetés – A szent humor

    Az Újév elmélete

    A humorerősség és mértéke Magyarországon

    Jogvigalom

    A vígesztendő elmélete

    Ahogy a jog fütyül

    Ahogy a történelem fütyül

    Art urak könyve

    A válasz (mindenre): április

    Hahó, itt március harminckattó

    Mennyek és poklok

    Locsolkodó hadak útja

    Kiszámítjuk Háry Jánost

     

    Minden napra Víg Újévet!