Fő tartalom átugrása

„A regényt nem a felhasznált szavak – nyelvi anyag – mennyisége teszi regénnyé. Egy golyó, egy nyílvessző, egy park, egy hópehely…”

„Mint tudják, uraim, nem kedvelem a regényírókat (…), de el kell ismernem, könnyebb Tannenbergben vagy másutt két golyót követni, mint harmincezret. Két golyó egy vagy két jól regényesíthető történetet üt – harmincezer golyó csak kikövetkeztetett, ezért sematikus történetet éget.

Ekként állván a dolog, akkor pediglen vagy abba kell hagyni a regényírást, vagy meg kell változtatni a regény fogalmát.”

A regény az 1900-as éveket és az évszázadot meghatározó eseményeket, Kelet-Európa akkori kamaszvilágát, titokzatos döntésekkel, azok következményei miatt sérült közösségi tudattal terhelt világát pontozza körbe, mintha: golyó ütötte lyukakkal.

2008
152 oldal
130×210 mm
keménytáblás
ISBN 978-963-7265-81-5

Megrendelhető
a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Valaki átment a havon

Kisregények és nagyregények

A szerző szava

Kisregények és nagyregények a 2008 nyarán megjelent Valaki átment a havon című kötetben. A 2008-as Ünnepi könyvhétre hirdettük (szerepelt a könyvheti listán), de nyomdai gondok miatt késve (július végén) jelent meg. Így aztán ez az oldal az elmaradt könyvbemutatót is pótolni hivatott…

Műrészletek

Olvass bele a könyvbe!

Visszhang

Várdy Péter

Kedves Géza, 

Azt hiszem, nagyon jó könyvet írtál. Saját maradandó nyomod a hóban (a homóban). De, mint már kezdetben, számomra továbbra is rejtélyes. Erős kátyúban találnám magam, ha recenzálnom kéne. Szerencsére nem az én szakmám.

Fekete J. József

Nyomban tudtam, hogy valamiféle csalafintaság rejtőzik Szávai Géza Valaki átment a havon című könyvében, hiszen alcíme kisregényeket és nagyregényeket ígér. A használatban lévő regénypoétikák és eddigi tapasztalatunk alapján nehezen képzelhető el, hogy alig százhatvan könyvoldalon egynél több kis- vagy nagyregény elférjen. De már az alcímtől fogva szimpatikusnak tűnt a dolog, végül meg az is kiderült, hogy bizony sok életregény elfér nagyon kevés helyen, akár egyetlen mondatban, sőt talán azokból az életregényekből van több, amelyeket egyetlen mondat se örökít meg, hanem valahol ott őrzi őket az örök emlékezet a pitagoreusok által kifundált tizedik bolygó, az Antichton temetőjében.

Ács Margit

Köszönöm szép és furcsa könyvét. Azt hiszem. a matematika nem csak egy szereplőt jellemző toposz benne, hanem mindenestül a matematikai képzelet, s azon belül az algebra rendező elve formázta ki. A benne lévő kis- és „nagy” regények végül összeilleszkednek, s van egy történet, amiben csak az a hajmeresztő, hogy az ideje, a lejátszódásának az ideje kívül esik a történeten.

Károlyi Csaba

Szávai Géza jócskán megnehezíti olvasói dolgát, ha azok el szeretnének igazodni mindabban, amit ez idáig írt. Ezt értem praktikus, hétköznapi értelemben, és magas esztétikai értelemben egyaránt. Praktikusan: már az is komoly gondot okozhat, ha meg akarjuk mondani, a szerző hány regényt, illetve szépprózai kötetet írt, azoknak pontosan mi a címük, ki a szerzőjük és mikor jelentek meg. Pedig Szávai műveit a feleségével közösen vitt, 1995-ben általa alapított Pont Kiadó adja ki. Mint rögtön látni fogjuk, első helyen nem a szerzői és kiadói trehányság az oka ennek a kuszaságnak.

Hegedűs Imre János

A recenzens munkája rendszerint szöszmötöléssel kezdődik. Keresgéltem a térképen, hol van Küsmőd (itt született Szávai Géza), mennyire van a Firtos lovától, melynek hátán, lehajtott fejjel, elaludt a Gondviselés (Tamási Áron); az is kiderült szöszmötölés közben, egyedül ennek a székely falucskának a templomát említi XV. századi oklevél; kuriózum is begyűrűzött: a Küsmőd-kő sziklaüregeiből, adó fejében, a török császárnak évente egy pár sólymot kellett küldeni, aztán – ez is ízletes mazsola – egy küsmődi lakodalomból mozgósították annak idején a Napóleon elleni háborúba táncos kedvű, első regényírónkat, Jósika Miklóst.

Pécsi Györgyi

Szávai Géza biztosan írt egy világirodalmi mértékkel mérhető regényt, az Aletta bárkáját. Fontos könyv a Székely Jeruzsálem is mint szociográfia, kordokumentum, inspiratív a Séta gramofonzenére családregény is, lehet, jobbnak látjuk ezeket is, ha távlatból újraolvassuk.

Tartalom

  • (1)
    Helga, hull a hó • 7
    [A tizedik bolygóról nézvést a nyelv] • 8
    Helga, hull hó • 9
    [A tizedik bolygóról nézvést a hús] • 12
    Madárregény • 13

    (2)
    Szívünket átlőtte az idő
    avagy
    A hóemberek meggyilkolása • 16
    Megfigyelni a Habsburg császárt
    – történelmi regény – • 28
    Aki nem ölt
    – kisregény – • 30
    Valószínűségi labirintus
    – bűnügy(i regény) – • 33
    Aki nem ölt/akit nem öltek meg
    – életregény – • 37
    Akit megöltek • 39
    Ébren álmodom
    xxx • 41

    (3)
    Családregény • 42

    (4)
    Körbelőtt történet • 43
    [A tizedik bolygóról nézvést a Föld] • 43
    Helga, hull a hó • 44
    [A tizedik bolygó temetőjében: pitagoreusok] • 45
    [Táj – a tizedik bolygóról nézvést] • 45
    Helga, hull a hó • 46
    [Táj – a tizedik bolygóról nézvést] • 46
    Muskátli a jégkunyhó ablakában • 47
    Abszolút tükör, Tannenberg
    – nagyregény – • 50
    Aki öl
    – ébren álmodom – • 52

    (5)
    Csodálatos országok
    I. Apaország • 55
    II. Színes fonalak • 58
    III. Felhőképek • 59
    IV. Kamaszkorom kisvárosa • 61
    Abszolút tükör
    – Einstein és Ehrenfest eszmei kísérlete – • 63
    Fél öngyilkosság
    – töredék – • 65
    Életidők józansága • 66

    (6)
    Közvetlenül ébredések után
    – regényfolyam – • 69

    (7)
    Kimerítve
    – életregények – • 70

    (8)
    Fél élet
    – töredék – • 73

    (9)
    Titkaink hátországa • 74

    (10)
    Emberarchívum
    – Szuma Kuang végtelen regénye – • 143
    Csodálatos országok • 146
    Egy gyerek azt mondta: apám
    – Leányregény – • 148