Harmincdekás Pistike színházi ruhája – a körülbelül már „harmincdekás” magzatát hordó fiatalasszony feszültségekkel teli életének egy pillanatát ábrázolja. „Köznapi”, ugyanakkor groteszk és fájdalmas történet.
A Pilátus című novella egészen elképesztő gyerekgyilkosság lélektani rajzával sokkol. A kötet minden írása a fiatalok, a gyerekek világában mozog. Az író is nagyon fiatal az elbeszélések születése idején, de nemcsak pályakezdő írásai sugalmazzák az örökösen visszatérő kérdést: a bűntelen gyereket miért bünteti még az Isten is?!
Könyvének újabb keletű prózáiban Szávai Géza bepillantást enged saját sorsába, életébe is, műveinek gyerekvilága pedig (Csecsemőeposz) születésünkkori érzékeny ősállapotunkig terjed: amikor nagyon törékeny lényekként vívjuk gigantikus küzdelmünket a létezésért.
2017
136 oldal
130×190 mm
keménytáblás
ISBN 978-615-5500-41-1
Megrendelhető a Pont Kiadótól:
A szerző szava
A Harmincdekás Pistike színházi ruhája a szerző – nagyon – fiatalkori írásaiból nyújt ízelítőt. Van a válogatásban novella, amely már bekerült előző kötetekbe, de van itt olyan korai – majdnem kamaszkori – írás is, amely most jelenik meg először. A szerző azért ragaszkodik ezekhez a mondhatni „zsengékhez”, mert kiválóan érzékeltetik bizonyos „témákhoz” való töretlen ragaszkodását. A kötet újabb, egészen friss írásaiban sem tud elszakadni a kiszolgáltatott kisgyerekek világától, amit a Csecsemőeposz cikluscím is jelez.
Műrészletek
Olvass bele a könyvbe!
Könyvbemutató
Szávai Géza Harmincdekás Pistike színházi ruhája című kötetének bemutatójaaz Írók Boltjában 2017. december 10-én. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Bán Magda újságíró.
Visszhang
Most látom, honnét indult
Amilyen szorgosan írja regényeit Szávai Géza, én olyan szorgalommal olvasom azokat. Minden egyes kötete esetében újból és újból elcsodálkozom, honnét a rengeteg megírt történet, és a stílust folyamatosan magas szinten tartó energia, és mitől olyan jók a mondatai. Minden műve meglepetés, miként a legutóbb megjelent Harmincdekás Pistike színházi ruhája is az.
Biológiai magány
Magzatukat elvesztő nők fájdalmát, gyermektelenségtől aggódó férfiak vívódását, gyermekgyilkosságok megrázó látomását villantja fel Szávai Géza legújabb elbeszélés kötetében, miközben bepillantást enged saját sorsába, életébe is. A Harmincdekás Pistike színházi ruhája című könyv a hatvanhét éves szerző ifjúkori írásait is felvonultatja, felidézi benne két jó barátjával, Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal való kapcsolatát. Emesz Lillának mesélt új könyvének hátteréről az író.
Falba épített fordulatok
Szávai Géza Harmincdekás Pistike színházi ruhája című kötete az író pályakezdő műveit gyűjti össze. Az alkotások a veszteség, a devalválódás, a gyanútlanság és a kiszolgáltatottság érzésvilága köré épülnek, az ember válságos pillanatait körvonalazva.
Eposz, töredék
A kötetben olvasható tíz történet lényegében mindegyike töredék. Ha a Szávai életművet nézzük, bármelyik alapja lehetne egy-egy Szávai-regénynek, hosszabb elbeszélésnek. Van közöttük egészen rövid, pár soros (A Humán árhipelág című fejezet darabjai) és kikerekített, hosszabb elbeszélés (amilyen a címadó írás), van korábban, a hetvenes években született (a balladás hangvételű Kőműves Kelemen emelkedik ki), és van egészen friss, mai hangulatú (Az eltűnt csecsemők), mint ahogy műfajilag is sokszínűek a kötet darabjai, a forgatókönyvtől (Tojások) a dokumentarista, riportszerű elbeszélésig (Mozgólépcsők) lehetne töredékességüket kikerekíteni.
Tartalom
-
Harmincdekás Pistike színházi ruhája • 5
Pilátus • 15
Fehér fenyők • 26
MOZITEREM
Kőműves Kelemen • 41
Tojások • 68
JELENLÉT
Mozgólépcsők • 83
HUMÁN ÁRHIPELÁG
Égszakadás, földindulás • 114
CSECSEMŐEPOSZ
Invokáció • 120
Az eltűnt csecsemők • 122
Győztes • 126