A szerző szava

Szávai Géza valójában költő – kezdte Bán Magda szerkesztő az Írók boltjában a hangulatos beszélgetést, melynek során lábnyomokról, generációkról, szerelmekről és szeretkezésekről esett szó, de mindenekelőtt az író legújabb regényéről. Hogy miért kapta Szávai a költői minősítést, hamar megérthette az is, aki esetleg nem olvasta korábbi műveit – például az est során többször emlegetett Makámaszútrát. A költőiség Szávai Géza gondolkodását is áthatja: élőszóbeli megnyilatkozásaiban is azokra a plasztikus szóképekre, alakzatokra tapint rá, amellyel mondanivalója rögtön célba ér. Történeteit szereti „öröklődő” motívumokra felépíteni, s az építőelemei is a jellegzetes, lírai töltetű „szávais” szavak, például a „sárkányfogódzású” női–férfi kapcsolatok, a hét-hét összekapaszkodó fejben rejlő erő – ezt egy felolvasott részlettel is szemléltette a regényből.

Szávai Géza rendkívül termékeny szerző, kisregények, regények, meseregények, esszék sorának írója. Minden könyvét érdeklődéssel olvastam, ugyanis megunhatatlan. Olykor óriási váltásokra határozza el magát, például fantáziával fölfegyverezve elugrik a Távol-Keletre, és megír egy „echte” japán regényt. Ám mégis Közép-Kelet-Európában van leginkább odahaza, ahol a történelem során meghatározók voltak a határok, de írói fantáziája átjár ezek fölött, hősei sorsának alakulását egyaránt pedánsan követi Magyarországon, Erdélyben, Németországban… mintha mindenütt jelen lenne.

Figyelembe véve, hogy a Wikipédia is egyből ezt a mondatot hozza fel a szerzőről: „A változatosság igézetében alkotó Szávai Géza azt vallja, hogy minden regénye: külön műfaj” – indokolt a kérdés, hogy (e felvetés értelmében) mi is A lábnyomok című regény?

Bálint András és Keller Éva végigsmárolták a házibulit, majd az ágyneműtartóban tértek nyugovóra, szemtől szembe egymáshoz préselődve. Moccanni se tudtak, vagy csak alig, és ez az „alig” éppen elegendő volt ahhoz, hogy egymáséi legyenek. Apró mozdulatokkal, rezdülésekkel. Ezentúl párhuzamost képeztek, és csuklómetsző szenvtelen-szenvedélyességgel húzogattak további vonalakat, együtt és külön is.

„Világregényeket szeretnék írni Ahogyan van világzene, úgy van világregény is, és én világregényeket szeretnék írni. Terjedelmeseket is, de akár olyan rövideket is, mint Ábrahám és Izsák története. Ahogyan az epikai lélegzetvétel kéri” – mondja Szávai Géza. „Fiatalkorom óta létre akarok hozni egy regények fölötti regényhalmazt, itt most csak a jellemzés kedvéért utalok arra, hogy miként jöhetett létre egy olyan hatalmas epikus alkotás, mint a Biblia, amit sokan írtak, mégis egységes története – regénye! – az emberiségnek.” Az Írók Boltjában a minap mutatták be Szávai Géza új regényét. A lábnyomok kapcsán beszélgettünk a szerzővel.

Önmagában sem tartható fenn ez a művelt világban ismeretlen, mert törvények által tiltott állapot, hogy író és kiadó ne független alkotó tényezője legyen a társadalmi-gazdasági-kulturális berendezkedésnek. Nincs közösségi epikai igény ma a világ befogadására – jelentette ki lapunknak Szávai Géza. A Székelyföldön született író, műfordító alapított már több nyelven publikáló könyvkiadót, dolgozott több újságnál, most pedig A lábnyomok címmel jelent meg regénye. A mű korrajz, hősei rendszerek, rendszerváltások közt bukdácsolnak. Interjú a szerzővel.

Ahogy Mezey Mária énekelte Marlene Dietrich dalát, azzal a már-már sértő felelősségre vonó katonás hangon, úgy kellene, hogy szóljon A lábnyomok című 2017-ben megjelent Szávai Géza regény üzenete. Nem úgy szól. Szerző nem e hangra törekszik, inkább néhol gubancos szálak kisimításával, majd összebogozásával alakítja a történetsort, kapcsol össze sorsokat, jellemeket.

Szávai Géza A lábnyomok című regénye a 20. század közepe erdélyi társadalmának mindennapjait mutatja be, az érzelmek dialektikájára alapozva szólítja meg az olvasót. Az ember egyedisége a kötet fiatal szereplőinek jellemrajzában tükröződik a legerőteljesebben.