Fő tartalom átugrása

A Kámaszútra közismert, prózában írt mű a szerelemről, a makáma pedig olykor rímeket is használó prózai elbeszélés. Makámában mesélték-írták például az Ezeregyéjszaka történeteit – ahogyan erre Szávai Géza Makámaszútra című regényének egyik szereplője is emlékeztet. Épp csak ő rímnek tekint mindent, ami a világban, az emberi sorsokban ismétlődik, összecseng, egyik a másikra utal.

A Makámaszútra: egymással akár több emberöltő távolságból is „rímelő” emberi életek – évszázadnyi történetfolyam – foglalata. Párhuzamosan futó vagy egymást keresztező életutak, egymásnak feszülő szenvedélyek, történetek, melyek együtt: történelemmé állnak össze. És hogy miként érintkeznek, „állnak össze” emberek, mikor az éppen zord történelemnek kiszolgáltatva a testükön kívül semmijük nem marad? Amikor már csak azt kísérelhetik meg „elolvasni”, hogy – sors, természet által – mi van a testükbe írva?

Regénybe rendeződő emberi sorsolvasatok foglalata Szávai Géza nagy ívű, szókimondó könyve.

2016
456 oldal
140×200 mm
keménytáblás
ISBN 978-615-5500-29-9

Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

A szerző szava

A különös Makámaszútra regénycímből a Kámaszútra ismerősen hangzik… A makáma pedig az a prózai hangvétel, amelyen például az Ezeregyéjszakát írták. Erre is emlékszünk gyerekkorunkból. Szávai Géza nagyregénye „ismert” életünk zónájából térben is messzire nyújtózik: az egyik főhős nagyanyja kilenc éves kislányként érkezik haza Amerikából az első világháború kitörése előtti Magyarországra. Ötven évvel később unokája a szocialista világból kelet, Vietnám felé menekülne, hogy onnan Nyugatra szökjék, a „szabad világba”. Ez a térben kiterjedő „világregény” ugyanakkor az emberi lélek és a közösségi történések mélyére is ás. Az öt könyvre tagolódó Makámaszútra évezredes elbeszélői eszközöket megújító, sodró erejű kortárs regény.

Műrészletek

Olvass bele a könyvbe!

Könyvbemutató

Szávai Géza Makámaszútra című kötetének bemutatója az Írók Boltjában 2016. november 17-én. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Bán Magda újságíró.

Visszhang

Nagy Miklós Kund

– Ismerős a szerelemnek szentelt klasszikus mű, a Káma Szútra, azt is tudjuk, hogy az Ezeregyéjszakát makáma formában, tehát olykor rímet használó prózában írták… Nyelvi leleményed, a Makámaszútra egy nagyregény címeként az erotika felé mutat?

Bán Magda

Rövid emlékeztető a cím értelmezéséhez: makáma: arab irodalmi műfaj, amelyet a 10. században hoztak létre és fejlesztettek tökélyre. Rímes, ritmikus próza, anekdotikus történetet mesél el, később tanító célzatú történeteket is írtak. A magyar irodalomban Arany János A poloska című műve is makáma formában készült.

Kámaszútra: ősi szanszkrit nyelvű összefoglalója az emberi szexualitás kultúrájának, Vátszjájana indiai filozófus gyűjtötte és dolgozta át az életre tanító művé.

Szútra: rövid tőmondatokban fogalmazott próza. Ez a korabeli tudományos értekezések formája volt, a fejezetek végén kétsoros, a költői nyelv töménységét segítségül hívó sommás bölcsességekkel.

Fekete J. József

A történelem nem az, amit a történelemkönyvekben olvashatunk a történelmi eseményekről, sokkal inkább az, amit minden egyén megélt a történésekből. Amit saját bőrén tapasztalt belőlük. Az, ahogyan a békés és viharos idők pörgetik az egyéneket, családokat, amelyek a népek és nemzetek kollektív sorsában osztoznak, de mégis egyéni és egyedi végzetű tagjai a közösségnek, létükkel, cselekedeteikkel formálói, vagy elszenvedői az általánosra kiterjedő cselekményeknek. Talán éppen e fölismerés mentén jött létre a történetírás mellett a (történelmi) regény műfaja.

Pécsi Györgyi

Mindent bele egy könyvbe Szávai Géza telitalálat címet adott új regényének, keleties sejtelmessége, erotika utalása kellően vonzó és izgalmas. „A Káma Szútra közismert, prózában írt mű a szerelemről, a makáma pedig olykor rímeket is használó prózai elbeszélés. Makámában mesélték-írták például az Ezeregyéjszaka történeteit” – oldja fel az összetételt a borítóra írt ajánlás. Kiegészíthetjük, hogy a szanszkrit szútra önmagában is jelentéses, aforizmák, bölcs mondások gyűjteménye, amelyeket összevarrt pálmalevelekre írtak. A könyv alcíme „Kisregények és nagyregények az ideiglenes emberi érintkezések zónájából” megerősíti, hogy ne afféle lineáris regényt, történetet várjon az olvasó, hanem valamilyen mozaikosan összerendezett, keletiesen mesélő, érzéki, erotikus, ritmusos költői szöveget.

Zsidó Ferenc

Az utóbbi években egyre nagyobb regényes vállalkozásokba fog bele Szávai Géza. „Világregénnyé” összeálló sorozatban gondolkodik, ennek egyik állomása a 2016-ban megjelent, 450 oldalas, vagyis méreteiben is tekintélyes Makámaszútra. A szerzői koncepció a könyv hátoldali ajánlóját idézve körvonalazható legjobban: „A Káma Szútra közismert, prózában írt mű a szerelemről, a makáma pedig olykor rímeket is használó prózai elbeszélés.” A szerző „…rímnek tekint mindent, ami a világban, az emberi sorsokban ismétlődik, összecseng, egyik a másikra utal.”

Péter Árpád

Szávai Géza sok regényt jelentetett már meg – hirtelen nem is jut eszembe sok olyan kortárs író, akinek ilyen nagy léptékű szépprózai életműve lenne („nemszép” prózáról meg inkább jót vagy semmit...). Terjedelmes, erősen a közvetlenségekre vonatkozó, sajátos stílusú írások ezek, kezdve a Progériától, az Oszlik a báltól a legtöbb kritikus által az életmű legjobbjának tartott Székely Jeruzsálemig.

Tartalom
  • Izzó
    (Érintés-szútra)

    EGY
    FUNDAMENTUMOK KÖNYVE

    1. fejezet
    MEGHÓDÍTVA
    Csendes, riadt hármas • 11
    Hegy és zóna • 17
    Hódítók • 21
    Théatre réal és misszionárius póz • 28
    Bitang szútra • 41
    Tudás szútra • 43

    2. fejezet
    HEGY A HEGGYEL
    Egy hegy megy • 44
    A Gellért-hegy helyben marad • 49
    Meztelen szútra • 55
    Egy hadifogoly elhalálozása • 57
    Porból és deszkából (Férfiszútra) • 61

    3. fejezet
    HAZAMEGYÜNK TISZTÁN
    Sarolta páncélja • 65
    Mariska szoknyája • 67
    Sima, fehér királynő • 71
    Gizella párnája • 79

    Világ dicsősége
    (szútra)

    KETTŐ
    CSÚCSOK ÉS POZÍCIÓK KÖNYVE

    1. fejezet
    TRIUMF INTERNATIONAL
    Kimegyünk a fiú-rétre kaszálni • 91
    Kövér női szobrok • 99
    Újjászületések • 104
    Csak a hegy csúcsa • 107

    2. fejezet
    FENN MERENGŐ
    (Szútra) • 118
    Ovidiu Berenga harmadik élete • 123

    3. fejezet
    TERMÉSZET VILÁGA
    A nő működése • 135
    Természetellenes lóugrás • 137
    Tohonya hegyek • 139
    Állatok, nők hadbírók • 141

    4. fejezet
    VILÁGVÉGE
    Férfi a csúcson • 144
    Sötét és VILÁG • 154
    VILÁG-özvegy (Szútra) • 163
    A test érzelmei • 167

    Bolygó kislány
    (szútra)

    HÁROM
    ZÓNÁK KÖNYVE

    1. fejezet
    EGYBECSENG
    (Össze-)
    Függés • 181

    Högyválasz • 185
    Fényes nap szútra • 205
    Erogén zónák • 207
    Őszinte test (magasság szútra) • 219

    2. fejezet
    A VILÁG TERMÉSZETE
    – TORLÓDÁS IDEJÉN
    Szandál és tank • 225
    A víz tisztaságát teafőzés előtt! • 229
    Iszap, pompa, hosszú délután • 236

    3. fejezet
    HATÁRZÓNÁK
    Javított Éva • 247
    Korom Róbert világtörténete • 256
    Központi hatalmak • 260
    Kerítés a határon • 266
    Apák falkában •270
    Gyerek a hegyen (Szútra) • 274

    4. fejezet
    IPARI BOLDOGSÁG
    Erdő zóna • 275
    Négytál-pozíció • 284
    Ipari növények • 292
    Szaxofon-hangzás • 296

    5. fejezet
    VILÁGZÓNÁK
    Beteljesülések • 301
    Nagy pillanatok • 310
    Szerelmem, Vietnám • 315

    A végső Írás
    (szútra)

    NÉGY
    TESTBESZÉDEK KÖNYVE

    1. fejezet
    VIRÁGOZZÉK MINDEN VIRÁG
    Anyák fáján Elemér • 325
    Csúcsra járva (Szútra) • 329
    Átérezni a pasit? (Empátia szútra) • 320
    Lábujjhegyen • 331

    2. fejezet
    RÉSZEG-HEGY
    A test dísze • 335
    Sziszüphosz futása • 343
    A testvándorlás útvesztői • 350
    Acélkanca vágtat • 359

    3. fejezet
    A MADARAK FÉSZKELÉSE
    Ami már nem titok • 369
    Titkos mosoly • 373
    Síkságon a csúcs (Sivatag-szútra) • 377

    4. fejezet
    VESSZŐFUTÁS
    Szabadság szútra • 378
    Helyben futás • 383
    Otília titka • 389
    Elszabadult bikák • 392
    Olykor a test felszínesen fecseg • 395

    Életfa
    (szútra)

    ÖT
    FORDULATOK KÖNYVE

    1. fejezet
    EGY KÖNNYCSEPP HATÁRAI
    A bejárat melletti szoba • 403
    Vélelmezett határon • 409

    2. fejezet
    FELTÁRULKOZÁSOK
    A nagymama tündöklése • 413
    Édesanyám bukása • 416
    A fél kezem • 419
    Apák csukott könyve • 424

    3. fejezet
    HALÁL ELŐTT FELAJZOTTAN
    Egyvalaki • 431
    Egymás előtt meghajolva (Szerelem-szútra) • 435

    4. fejezet
    UTÓDAIM VÉGEZETÉIG
    Szerelemből szeretkezzél • 437
    Szerelmes Münchausen (Szútra) • 441
    Begyűjtés (Szútra) • 443
    Visszadatált fogamzásom • 444