Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Minden regénynek van valamiféle saját struktúrája, belső törvényszerűsége, ami az adott szöveget – minőségtől függetlenül – működőképessé, jobb esetben pedig élővé teszi, s ez a rend általában annál komplexebb, minél hosszabb és összetettebb a történet maga. A regény matematikája általában rejtett; felismeréséhez edzett szem kell, ami átlát a cselekmények szövetén. Ritkább és kockázatosabb megoldás, ha a váz kerül felülre: a törvény ekkor mindenhatóvá lesz, és egyedüli útként vezet a szüzsé megismeréséhez – az olvasó pedig vagy alkalmazkodik hozzá, vagy a polc hátsó felére suvasztja a könyvet. Választás elé állít a Múlt évezred Marienbadban is.

Az érzéki-viharos Aletta bárkája után Szávai Géza szinte követhetetlenül összetett gráf-regénnyel rukkolt elő – valóságos matematikai-filozófiai példatárral, melynek minden kérdése és megoldási útvonala egyetlen személy felé mutat. A váltás csak első pillantásra tűnik gyökeresnek, hiszen a két kötet között van kapcsolat, még ha inverz is: az Aletta mélyen vallásos hősnője a lélek útján próbálja megismerni a logika és tradíció uralta középkori Japánt – a Múlt évezred…-ben főszerepet játszó kisfiú, Vincze Flórián viszont éppen a tiszta logika szabályszerűségei szerint próbálja felmérni, megérteni szűkebb és tágabb környezetét.

Archimédesznek egy biztos pont elég volt a világ kifordításához, Flóriánnak ugyanez a világ rögzítéséhez kell; az elhagyott, árvaházban nevelkedő fiú csak a matematika szabályrendszerében érzi otthon magát, s ezen – mint üvegburán – keresztül tanul meg szeretni, kapcsolatokat teremteni. Az autistagyanús matekzseni a külvilágból beszűrődő összes információra fogékony, azokat az általa alkotott mátrix tagjaiként kezeli: így kerülhet be ugyanabba a hálózatba a gyermekotthon nevelőtanára, Holló Bence, egy felnőtt nővel, Zsanettel folytatott titkos viszony, vagy éppen Gyurcsány Ferenc – a különálló elemek Flórián rendszerében sajátos tézisekké kapcsolódnak össze. Szávai hőse a Bádogdob Oskarjához hasonló gyerekfelnőtt, koraérett testtel és tudattal. A fiú ismeretanyaga korához képest rendkívüli, tapasztalatok híján azonban nincs mélysége; ezért minden információnak egyenlő fontosságot tulajdonít, s a számára félelmetes dolgokat – George Busht vagy a pszichológiát – matematikai úton próbálja semlegesíteni, de így rögzíti az örömteli pillanatokat, felismeréseket is.

Szávai Géza a gyerek mindent befogadó objektívjén keresztül idézi fel a 2006-os év politikai-közéleti eseményeit, a volt amerikai elnök látogatásától kezdve a helyhatósági választásokig. A szerző érezhetően kihasználja a karakter adta lehetőségeket: a gyerekszáj szókimondóan fogalmaz, gúnyolódik – Orbánt és Gyurcsányt rendszerint Vizslának, illetve Kuvasznak becézi, hatalomért marakodó kutyákhoz hasonlítva őket, a köztársasági elnököt pedig egyszerűen „beszari alaknak” titulálja; hogy ez mennyire életszerű és ízléses megoldás, az persze vitatható. Szávai azonban tovább lép a politika kiértékelésén is, két kézzel túr bele a bulvár szennyébe: felszínre hoz mindent, ami borzasztónak vagy botrányosnak tűnik és módszeresen beépíti az árvaházi fiú történetébe – akad itt zoofília, pedofília, kéjgyilkosság, ráadásul mindez Flórián természetes gondolati létközegének tűnik. Persze, veszett a világ – lehet ilyen közhelyekkel élni Szávai művének kapcsán is, de ez talán már túl sok, túllép a regény és a közös szintre emelhető történetek határán.

Másként, de megterhelő az is, hogy a regény narrációja egy személyre szabott. Flórián öntörvényű gondolati struktúrája végig domináns marad, a külső perspektívák – Zsanetté vagy Holló Bencéé – hozzá képest életlennek, élettelennek tűnnek. A fiú logika és asszociáció vezérelte következtetései oldalakon keresztül sorjáznak, s ezeket követni – tekintve, hogy a könyv kilenc fejezetre és 746 oldalra rúg – egy idő után nagyon kimerítőnek bizonyul. Kisebb terjedelemmel, összefogottabb mondandóval Szávai jelentősen megkönnyítette volna az olvasók dolgát, s valószínűleg a magáét is; ember legyen a talpán, aki például Flórián és Kupper Vilmos megismerkedésétől eljut a pszichológus (képzelt vagy valódi) meggyilkolásáig, s utóbbi még mindig nem a kötet végét jelenti.

Szávai Géza a gyermeki időszámítás teljes évezredét zsúfolja egy könyv lapjai közé – ami akkor is soknak tűnik, ha valójában csak pár év fejlődéstörténetéről van szó. Az Aletta bárkájának kiegyensúlyozott felépítéséhez képest a történet egy idő után lapályszerűen terül el, és ebbe – arányos tagolás híján – csak belesimulnak az erősebb jelenetek, mondatok, ahogy a sok félinformáció, közbeékelt kép között elsikkad Zsanett halálának híre, de még a regény zárójelenete is. Egy, a Magyar Hírlap újságírójának adott interjúban Szávai azzal indokolta a regény terjedelmét, hogy „mosdótálban nem lehet csatahajót közlekedtetni”. Kérdés, kell-e akkora víz, amiben elvesztődik maga a hajó.

Forrás: Új Könyvpiac, 19. évf. 9. sz. 2009. szeptember